Maradva az emberi test hasonlatánál,[1] a processzor a számítógép központi irányító „szerve”, vagyis agya. A processzor angol elnevezése – CPU, Central Processing Unit, azaz központi műveletvégző egység – is erre utal.
A processzor, mint a számítógép agya
A processzor irányítja a számítógép alkatrészeit és perifériáit, valamint végrehajtja, futtatja a programokat (mint például egy szövegszerkesztő vagy levelezőprogram). Éppen ezért a processzor teljesítménye alapvetően befolyásolja az egész számítógép teljesítményét is.
Processzor lapka
Maga a processzor meglehetősen pici alkatrész, a méretének kézzel is megfogható részét az egyes kivezetések sokasága, illetve a tokozás adja.
A processzor tokozása és kivezetései
Processzor behelyezése az alaplapi foglalatba
A nagy processzorteljesítmény nagy hőleadással jár, ezért azt minden esetben hűteni kell. Ezt leggyakrabban nagyméretű hűtőbordával[2] és az arra rászerelt ventilátorral oldják meg.
Processzor hűtőborda ventilátorral
Amikor belenézel a számítógép házába, a processzort nem fogod látni, csak a hűtőbordát, rajta a ventilátorral. A processzor ott van „valahol alatta”. A hűtőborda ránézésre elfoglalja az alaplap területének legalább egynegyed részét – vagyis aránytalanul nagynak tűnik.
Alaplap, bal oldalán a hatalmas processzorhűtővel
Ha ragaszkodunk az emberi test fentebb említett hasonlatához, akkor azt mondhatjuk, hogy a processzor és a belső memória együtt jelentheti azt, amit az emberi test esetében az agy.
A processzor feladata tehát a számítógép működésének irányítása, felügyelete, valamint a számítógépen található programok futtatása. Amíg azonban az ember például képes fejben elvégezni egy egyszerűbb összeadást (mert emlékszik az egyes adatokra, illetve a végén megjegyzi az eredményt), addig a processzor nem képes megjegyezni semmit, „csak” a megfelelő műveleteket, utasításokat végzi el. Az utasítások, műveletek végrehajtására (vagyis a programok futtatására), illetve a programok által felhasznált adatok tárolására (emlékezet) egy másik terület (alkatrész) szolgál, ami nem más, mint a belső memória.[3]
[1] Ezt a leegyszerűsített modellt (hasonlatot) még előveszem néhányszor. Remélhetőleg a szakemberek ezen nem botránkoznak meg túlságosan.
[2] Most tekintsünk el a vízhűtéstől, illetve az Atom processzorral szerelt számítógépektől. Én az átlagos asztali, irodai célra felhasználható számítógépet választottam szemléltető eszköznek.
[3] Most tekintsünk el a processzor cache memóriájától.